szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A jegybank legkésőbb szeptembertől vár el lépéseket az internetes csalások szaporodása miatt. Ezek egyike a napi utalási limit bevezetése, amit az OTP máris megtett.

Az OTP üzenetben értesítette ügyfeleit, hogy „biztonságuk érdekében” az internet- és a mobilbankban napi egymillió forintos átutalási limitet állítottak be – vagyis ez a maximum összeg, amit egy napon belül el lehet utalni. A tájékoztatás szerint a limitet az ügyfelek felfüggeszthetik vagy átállíthatják – ahogy például a bankkártyás fizetésekre és pénzfelvételekre vonatkozó limitet is.

A lépés előzménye, hogy a bankok felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki a pénzintézeteknek, amely szerint az internetes csalásokkal szembeni intézkedéseket vár el a bankoktól. Ebben egyebek mellett az is szerepel, hogy 2024. szeptember 1-jétől az internetbankban, a mobilbankban és a bankkártyáknál legyenek beállítva automatikus limitek. Sőt, az újonnan aktivált készpénzt helyettesítő fizetési szolgáltatásoknál 24 órán át még szigorúbb korlátozásokat is be kell vezetniük a bankoknak.

Ez praktikus lehet, ha például egy csaló ellopja a még nem aktivált bankkártyát, vagy belép egy ismeretlen eszközön az áldozat mobilbankján.

Ebben az esetben nem tud majd nagyobb összeget átutalni, hiába szerezte meg a hozzáférést a bankszámlához.

Az OTP már április közepén előre jelezte, hogy májusban be fogja vezetni az utalási limitet.

Májustól automatikusan korlátozza az átutalások összegét az OTP

Kiberbiztonsági okokból döntöttek a változtatásról.

„Az OTP Bank piacvezetőként átérzi a szerepével járó felelősséget, ezért mindig élen járt a biztonsági megoldások megvalósításában, természetesen meg kíván felelni minden felügyeleti ajánlásnak, elsődlegesen saját elhatározásából döntött a napi limit bevezetéséről” – közölte a hitelintézet a Bank360.hu-val. A banknál mérlegelték a lehetséges alapbeállításokat, ez alapján döntöttek az egymillió forintos limit mellett.

Úgy látják, ez nem akadályozza a mindennapi életvitelhez kapcsolódó banki tranzakciókat, de alkalmas a nagyobb összegű adathalász vagy más csalások során a kár csökkentésére.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy ügyfél ennél nagyobb összeget szeretne átutalni, egy-egy ügyfél többéves bankszámlahasználat során is legfeljebb 1-2 alkalommal hajt végre egymillió forintosnál nagyobb tranzakciót. Az ideiglenes, azaz éjfélig tartó limitfelfüggesztést pontosan az ilyen élethelyzetekre vezeti be az OTP, például ha valaki autót vásárol, és annak az árát szeretné átutalni, vagy egy drágább nyaralást kíván befizetni.