Összeáll az Amazon és a BlackBerry

BlackBerry, billentyűzet, RIM, TCL, bukás
Ám az Apple mobiljai és az Android alapú készülékek túlnőttek a BlackBerry készülékeken.
Vágólapra másolva!
Kilőtt a BlackBerry részvénye, miután a cég bejelentette, szövetséget köt az Amazonnal. A vállalatok összeállásának következtében a két cég együtt fejleszti és forgalmazza majd a BlackBerry intelligens járműadat-platformját.
Vágólapra másolva!

A befektetők is örültek a keddi bejelentésnek, miszerint összeáll a BlackBerry és az Amazon. A szövetség célja, hogy a két cég együtt dolgozzon a BlackBerry intelligens járműadat-platformján (IVY), és az Amazon a fejlesztés mellett a forgalmazásba is beszáll – írja a 24/7 Wall St.

Az IVY egy olyan skálázható, felhőalapú szoftver platform, amely biztonságos és konzisztens kezelést biztosít a szenzoros járműadatokhoz.

A szoftver célja, hogy olyan szolgáltatásokat biztosítson vezetés közben, melyek javítják az utazási élményt.

A BlackBerry részvényárfolyamának idei alakulása Forrás: Investing.com

A program egy igen fontos területet céloz meg, mivel jelenleg még problémát jelent az autóiparban a kritikus mennyiségű adatkezelés. Az IVY szoftvere egy olyan gépi tanulási mechanizmust alkalmaz, amely megkönnyíti az adatkezelést és felhasználást, segítve ezzel a járművek operációs rendszereit.

A BlackBerry részvénye a hírre 42 százalékot emelkedett kedden, majd a kereskedési nap végén 19,25 százalékos izmosodással, 7,00 dolláron zárt a papír.

Ezzel a vállalat részvénye bőven meghaladja az elemzők által kitűzött, 5,71 dolláros célárfolyamot.

Az Amazon részvénye ezzel párhuzamosan 1,64 százalékos pluszban, 3220,08 dolláron zárt kedden. Az e-kereskedelmi óriás papírjára kiadott célárfolyam elemzői konszenzusa jelenleg 3812,78 dollár.