A járvány nem akadályoz meg minket abban, hogy segítsünk

Ökumenikus Segélyszervezet
Vágólapra másolva!
A járvány miatt nehezebb körülmények között dolgozik az Ökumenikus Segélyszervezet: másként kell megszervezni a karácsonyi segélyakciókat, de adományokat sem lehet például a hagyományos, Bazilikánál felállított adventi adománypontnál adni, hiszen az idén nincs karácsonyi vásár. „A keretek változtak, de a cél nem: segítünk a rászorulókon, nemcsak advent idején, hanem egész évben. Persze szigorúan betartva a járványügyi szabályokat." - mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. Arról is beszélt, hogyan adományozhatnak az emberek az érintésmentes adományponton, vagy akár otthonról, és hogyan tervezik a karácsonyi ételosztást a járványhelyzetben. Interjú Gáncs Kristóffal.
Vágólapra másolva!

Talán soha nem volt még az Ökumenikus Segélyszervezetnek ilyen nehéz éve, amikor egy súlyos járványhelyzetben végezték a munkájukat. Hogyan készültek a kiemelt, adventi időszakra járványügyi szempontból?

Ez az év, ami lassan mögöttünk van, valóban más volt, és más lesz az advent is. A segélyszervezet alapvető célkitűzései azonban nem változtak. Egész évben működtettük az intézményeinket – bizonyos keretek persze változtak, hiszen szigorú járványügyi szabályokat kellett betartani. Volt olyan is, hogy rövid időszakra be kellett zárni egy-egy intézményt, és nem tudtuk megtartani a közösségi foglalkozásokat.

Ugyanakkor egész évben fontos célkitűzésünk volt, hogy ne engedjük el a rászorulók kezét a járványhelyzetben sem.

Ha valahol nem lehetett közösségi programokat szervezni, igyekeztünk egyénileg tartani a kapcsolatot a családokkal, gyerekekkel, támogatni őket akár érintkezésmentes adományátadással, akár a digitális oktatásba való bekapcsolódással. Voltak olyan családok, ahol még nehezebbek lettek a körülmények, mert a járvány miatt a szülők bevétele csökkent – náluk plusz támogatással igyekeztünk segíteni. Most az adventi időszakban is a keretek változtak, de a célok nem.

Régi hagyomány nálunk, hogy ünnepi segélyakciókkal is készülünk a gyűjtés mellett. Ezeknek a keretei néhol változnak. Más lesz például az ételosztás az idén, mint a korábbi években volt, és más lesz egy-egy adományátadás is. Érintkezésmentességre törekszünk, és kisebb létszámú segélyakciókkal próbáljuk megoldani az adományozásokat. De segíteni akarunk. Talán többen is szorulnak most segítségre, mint korábban – éppen a járványhelyzet miatt.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója Forrás: : Fekete Zsófia – Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Hogyan lehet megoldani járványügyi szempontból biztonságosan például az ételosztást?

Több forgatókönyvvel is készültünk az ételosztásokkal kapcsolatban. A megszokott körülmények között nem tudunk szeretetvendégséget szervezni. A korábbi években nagy fűtött, feldíszített sátorban vártuk a rászorulókat, ahol szólt a zene, több száz ember is le tudott ülni, és teremtettünk egyfajta ünnepi környezetet. Ezt most nem tudjuk megszervezni.

Több helyszínen, kisebb osztópontokon rendezzük meg az ételosztást, az érkezőket elosztjuk, a távolságtartásra figyelünk, plexilapok segítségével, folyamatos fertőtlenítéssel megteremtjük a biztonságos környezetet.

A lényeg semmiképpen nem változik: ételt adunk a rászorulóknak. Nagy valószínűséggel elvitelre is csomagolunk ételt – meglehet, hogy ez lesz a meghatározó ezen az ünnepen. Most persze még nem tudjuk biztosan, hogy pontosan milyen szabályok lesznek érvényben, várjuk a kormány döntését a karácsonyi időszakra vonatkozóan.

Aki adományozni szeretne a segélyszervezetnek, mire figyeljen? Többen megszokták, hogy az adventi vásáron segítenek a Bazilikánál, de ez az idén nem lehetséges. Hogyan juttathatják el az emberek az adományukat önökhöz?

A legfontosabb üzenetünk az, hogy nem kell elmenni otthonról azért, hogy adományozzunk. Az otthonunkból is csatlakozni lehet az összefogáshoz. Az idén 25. alkalommal hirdettük meg a programunkat, amelynek keretében gyűjtjük az adományokat – nemcsak az adventi időszakra, hanem a jövő évi munkánk támogatására is. Éppen azért, hogy ne csak az ünnepek alatt segíthessünk a rászorulóknak, hanem egész évben. Egyrészt bármikor, bárhonnan fel lehet hívni a 1353-as adományvonalunkat. Egy hívás 250 forint adományt jelent a segélyszervezetnek. Másrészt lehetőség van online adományozásra is – ez talán már nem idegen sokak számára, hiszen az idén többen megtanultuk az online ügyintézést, mint például a bevásárlást vagy a csekkfizetést. Az adományozás sem bonyolultabb ennél. Itt is egy bankkártyára van szükség és néhány kattintásra a segelyszervezet.hu oldalon, és tetszőleges összeget lehet adományozni. Azt reméljük, hogy az elmúlt évek tendenciája megmarad az idén is, és talán éppen a járványhelyzet miatt felerősödik. Talán többen érzik majd azt, hogy most sok családnak van szüksége segítségre.

Az Ökumenikus Segélyszervezet adománypontja Forrás: : Fekete Zsófia – Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Egy különleges, érintésmentes adománypontot is létrehoztak. Hogy működik ez pontosan?

Advent első vasárnapjától kezdve működik a Budafoki Szomszédok Piacán egy érintésmentes adománypont. Egy képernyőn be lehet állítani a tetszőleges összeget, és a bankkártyánk odaérintésével tudunk adományozni. Ez természetesen elsősorban azoknak szól, akik egyébként is a budafoki piacra járnak vásárolni, de egyben üzenni is szeretnénk ezzel az adományponttal, hogy a technika adott, bárhonnan, bármikor tudnak az emberek csatlakozni az ünnepi összefogáshoz: amint már említettem, fel lehet hívni a 1353-as adományvonalat, vagy a www.segelyszervezet.hu oldalon is el lehet juttatni az adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet részére. A járvány nem akadályoz meg minket abban, hogy összefogjuk. Ez most még fontosabb, mint valaha, mert többen fordulnak hozzánk segítségért – az idén több család került olyan helyzetbe, hogy segítségre szorul.