Megkéseltek két embert egy brit ruhaboltban

Vágólapra másolva!
Két embert megkéselt egy támadó a Nagy-Britanniában fekvő Burnley egyik ruhaboltjában.
Vágólapra másolva!

A Daily Mail azt írja, hogy az eset egy Marks&Spencer boltban történt, a késelést megerősítette a rendőrség is.

A Lancashire-i rendőrség szóvivője annyit közölt, hogy

két embert súlyos állapotban szállítottak kórházba, az elkövetőt elfogták.

A szúrt sérülések ugyan súlyosak, de nem életveszélyesek.

Az üzletet a vizsgálat idejére körbekordonozták, arra kéri a rendőrség az embereket, hogy kerüljék a környéket.

Ezek ellenére nagyobb tömeg gyűlt össze a kordonoknál, ahol nagy a rendőri jelenlét.

A The Sun azt írja, hogy egy szemtanú szerint az egyik áldozat egy lány, akit nyakon szúrt a támadó.